Halálosan szeretlek
Megbabonázva álltam a sötét
és komor éjszakában. A csillagok vidám táncukat elrejtve, olykor-olykor
kibukkantak egy komótosan vánszorgó felhő mögül. Egy szellő meglengette hosszú,
krémszínű csipkés esélyi szoknyám alját. Megborzongtam a hűvös időtől.
Tekintetemet a középkori
kastélyra emeltem. Vidám fényei csalogattak maguk felé. Rettegtem. Ez a világ nem
nekem való, mégis eljöttem.
A kezemben szorongatott
maszkomat felvettem. Nem szabad, hogy bárki megismerjen. Végignéztem magamon.
Megigazítottam a ruhámat, melyet a szél vadóc módjára maga után próbál
vonszolni, hol az egyik, hol a másik irányba. Vörösesbarna hajam laza
csigákként omlott a vállamra. Ma nem az vagyok, nem az a lány, aki általában.
Ma teljesen kivetkőzve magamból, egy új valómat megmutatva érkeztem, csak
azért, hogy a közelében lehessek. Hogy felfigyelhessen rám.
Egy vidám, fiatal társasághoz verődtem, remélve, hogy
egy lehetek közülük. Kedvesen mosolyogtak mind, ahogy csatlakoztam hozzájuk,
talán még örültek is nekem. Az óriási kovácsoltvas kaput apró virág mintákkal
szépítették. Kinyitva két hatalmas pillangószárhoz hasonlítottak. Remegő
léptekkel haladtam beljebb. Az udvaron egy szökőkút ontotta magából a kék-sárga
színekben pompázó hideg vizet. Végigsimítottam a felületét. Imádom a vizet,
most mégis időhúzásként hatott számomra. Egy vörös hajú lány visszalépett
hozzám, gyengéden, mégis célzóan megragadta csuklómat, és maga után húzott. Nem
ellenkeztem. Tudtam, hogy nélküle talán soha sem mennék be.
A végtelennek tűnő lépcsősor után elengedett, és egy
bátorító mosoly kíséretében eltűnt az aranyszínű ajtó mögött. A lábaim
megmakacsolták magukat, nem engedelmeskedtek, nem hagyták, hogy kövessem őt. "Itt már nem adhatom fel, már csak pár
lépés." – biztattam magam. Lehunytam a szemem, mélyeket lélegeztem, és
végül elindultam. Csak akkor nyitottam ki ismét a szemem, amikor a fények a
szemhéjam alá is behatoltak. Ámuldoztam, életemben nem láttam még ennyi elegáns,
frakkos férfit, és gyönyörű nőt. A különböző ruhák, a szivárvány minden
színében játszottak. A terem hatalmas táncparkettjén párok nevetve, kacéran
táncoltak.
A lépcső tetején megpillantottam őt. Egy halványzöld
ruhás lánnyal beszélgetett. Olykor-olykor közelebb hajolt, és a fülébe
sugdosott, melytől az ifjú hölgy zavartan nevetett. A szőke szépség teljesen az
ellentétem volt. Kontya szorosan a fején ült, melyben zöld rózsácskák
rejtőzködtek. Büszkén, magabiztosan, és kecsesen állt, egy legyezővel legyezve
lángba borult arcát. Ő pedig igazi daliás hercegnek tűnt a sötét
öltözékében. Barna haját kiigazította a szeméből. Arcán ugyanolyan fekete maszk
feszült, mint a ruhája, mely jobban kiemelte sugárzóan kék szemét. Hevesen
gesztikulálva magyarázott valamit. "Biztosan
valami pajzán dolgot mesélhet, ez teljesen rá jellemző." – tűnődtem
magamban. A partnere egyre hevesebben hűsítette felforrósodott orcáját.
Egy kis időre elfordította fejét a hölgyről, hogy
végig jártassa tekintetét a teremben mulató sokaságon. Képtelen voltam nem őt
nézni. A pillantása végigsiklott rajtam. Tudtam, hogy észrevett. Mozdulatlanul
álltam, akárcsak egy szépen megmunkált kőszobor. Egyetlen percet sem akartam
elmulasztani tökéletes látványából. Ismét a lánynak szentelte teljes figyelmét,
olykor-olykor mégis lopva felém lesett. Az egyik ilyen alkalommal a tekintetünk
összekapcsolódott. Rabul ejtettük egymást. Már nem foglalkozott többé
partnerével, már csak én érdekeltem. Nem csak a szemeivel, hanem egész testével
felém fordult. Ő volt a vadász, míg én a vad, akit mindenképpen meg akart
szerezni.
Egy sötét árny takarta el előlem estém fénypontját.
Mélyen meghajolt, és barátságos mosoly kíséretében kezet csókolt. Nem tehettem
mást, pukedliztem, és elfogadtam a felém nyújtott kart. Egy táncfelkérést nem
utasíthattam vissza, az illem úgy tartja, hogy igent mondjak. Nem tartoztam
ehhez a társasághoz, mégis tudtam, hogy mi az, amit megtehetek, és mi az, amit
nem.
Ahogy elfordultam tőle, éreztem perzselő tekintetét.
Ha kísérőm nem fogja gyengéden karomat, biztosan megtorpanok, és határozottan a
szemébe bámulok. Újra el akartam merülni azokban a mélykék, tengereknek tetsző
csodákban.
A párom teljesen az ellentétének tűnt. Fekete
szmokingot viselt, akárcsak a többiek. Kiegészítőnek egy kék, arany díszítéses
álarcot választott. A szőke haján néha megcsillant a termet beborító vidám
fénysugár. Mosolyt erőltettem az arcomra, hogy elrejtsem aggodalmamat, amiért
nem látom őt. Egy-egy forgásnál a lépcső tetejét pásztáztam. Eltűnt. Már csak
egyedül állt ott a zöld ruhás hölgy, poharát kezében szorongatva. Kétségbeestem.
Nem mutathattam ki, hogy megrémít annak a hiánya, hogy nem lelem őt. Végig futtattam a szemem a mulatozó
sokaságon. A hatalmas aranyajtón át láttam távozni. Nem törődve az illemmel,
faképnél hagytam partnerem, és utána eredtem. Már nem jelentettek gondot a
lépcsők, mint idefelé. Futottam, mintha az életem múlna rajta…
Nem tudtam merre haladok, a lábaim
vittek előre. Ahogy távolodtam a kastély felől, egyre nagyobb sötétség borult
rám. Karjaimmal törtem utat magamnak az ágak tengere között, melyek mélyen lehajolva
próbálták elzárni előlem az utat. Fáradhatatlanul küzdöttem tovább magam az
erdő mélye felé. Reményvesztetten a nyomára akartam bukkanni.
Váratlanul egy tisztáson találtam magam.
A fák közötti réseken a Hold vékony sugarai kúsztak be, hogy megvilágítsák az
emelvényt. Az öreg, viseltes kőlépcsők kígyó módjára vették körül az apró
szigetnek tűnő pódiumot. Ez alkotta a tisztás egyetlen fénylő pontját.
Csodáltam, majd lassú léptekkel elindultam felé. Sejtésem sem
volt róla, hogy mit keresek itt, de nem érdekelt. Közelebbről akartam
megszemlélni. A lépcső előtt megtorpantam, haboztam egy kicsit. Végül mégis
óvatosan felléptem az első fokra. Kicsit meginogtam, de sikerült újra egyenesbe
ügyeskednem magam. Valami erő arra késztetett, hogy tovább menjek. Oldalra
nyújtottam karjaimat, hogy megőrizzem az egyensúlyomat. Magas sarkú cipőben
elég ügyetlenül mozgok. Ahogy előre haladtam, a fokok emelkedtek. Olyan érzés
kerített hatalmába, mintha a felhők felé igyekeznék. Egy ponton ismét
süllyedtek. A közepére értem. Lehunytam a szemem, és hallgattam az éjszaka
hangjait. Baglyok huhogtak, denevérek sivítottak, és a suhogó szél az ágakat
lengette.
Hirtelen valami hozzámért. A szememet
szorosan csukva tartottam. A következő pillanatban egy erős kéz, a derekamnál fogva magához vont, és feszesen tartott. A másikkal gyengéden végigsimított a jobb
karomon. Reszkettem mind a félelemtől, mind a hideg, csípős időtől. Még
közelebb húzott magához, teljesen a hátamhoz préselte testét. Ennél közelebb már nem is lehetett volna hozzám. Nem
mozdultam, vártam a következő lépését. Hosszú percekig, vagy órákig álltunk így
mindketten. Nem érzékeltem az idő múlását, mintha jelenlétével megfagyasztott,
vagy megállított volna mindent körülöttünk. Jobb kezével a hajamhoz közelített, és ujjai közt csavargatni kezdte egy tincsemet, míg a ballal
továbbra is szorosan tartott, hogy még
véletlenül se tudjak elmenekülni. Mégis úgy tűnt, mintha azt várná, hogy
kitépem magam karjaiból és futásnak eredek. Nem tettem meg. Maradtam. Valami
mélyen belül azt sugallta, hogy tiltakozzak, hogy valami nem stimmel, de nem
érdekelt. A közelségére vágytam, és arra, hogy egy pillanatra se eresszen
el.
Éreztem a belőle áradó önteltséget,
vonzerőt, és leginkább a veszélyt. "Fuss el, itt az utolsó
lehetőség, menekülj!" - visszhangoztak elmémben saját gondolataim,
de nem törődtem velük. Nem akartam többé menekülni, és gyáva lenni.
Befejezte a játszadozást a hajammal, és lassú
mozdulattal félresöpörte az útból. Nyakam szabaddá vált számára. Ujjait végig
futtatta a bőrömön, apró köröket rajzolva rá. Akaratlanul is oldalra hajtottam
a fejem, hogy jobban hozzáférjen. Úgy érzékeltem, hogy tetszik neki, élvezte,
hogy így a hatalmába kerített. A szemem még mindig csukva tartottam, mégis sejtettem,
hogy mosolyog. Belül magamban én is ezt tettem. Örömmel töltött el, hogy ezt a
pillanatot együtt éljük át.
Megmoccant, és karját visszahúzta. A kíváncsiság
mardosott belülről, hogy mit akarhat tőlem.
A meleg levegő a bőrömet csiklandozta,
ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Puha szájával súrolt. Nem tett hirtelen
mozdulatot. Apró csókokat lehelt nyakamra vállamtól egészen az állam vonaláig.
Egy halk sóhaj hagyta el torkomat, amitől ő visszakozott. Teljesen beleolvadtam
a karjába. Hamar újrakezdte, imádta, hogy játszadozhat velem, mielőtt lecsapna,
mint macska az egérre.
A következő pillanatban enyhe szúrás
hasított belém. Ráérősen, mégis hevesen mélyesztette belém fogait, mint forró
kést a vajba. Jobb kezével az államat tartotta, hogy a fejem véletlenül se
döntsem vissza, akadályt képezve közte, és a bőröm között. Minél
tovább időzött rajtam a szája, annál gyengébbnek éreztem a lábaimat. Már mindkét
kezével a derekamat fogta, hogy megtartsa a rá nehezedő súlyomat.
Abbahagyta, és váratlanul maga felé
fordított. Szemtől szemben álltunk egymással. Végre kinyitottam a szememet. A
csodálatos kék íriszével bámult az enyémbe. Diadalmas mosoly ült az arcán. Az
álarc még mindig ott virított rajta, elrejtve tökéletesen megmunkált vonalait,
ahogy az enyémen is. A ruhámra csöpögött a vér, mely vörös mintákat varázsolt a gyönyörű krémszínű anyagra. Nem zavart. Csak
vártam némán, és belefeledkeztem a
tekintetébe. Amíg én nem figyeltem, ő ajkát
határozottan az enyémhez szorította, és
magához ölelt. Édes, kissé fémes volt a csókja. A saját véremet ízleltem,
ami az imént a szájához tapadt. Még közelebb préseltem magam hozzá. Azt kívántam
bárcsak eggyé olvadhatnánk itt és most. Soha többé nem akartam különválni tőle
és örökké a vele szerettem volna maradni.
A Hold egy kósza sugara ránk vetülve
tette csodálatosabbá a pillanatot. Ahogy ajkaink egy hosszú csókban
összeforrtak, megannyi apró, sárga pillangó vett körül minket a semmiből.
Fényük beragyogta a soha véget nem érő éjszakánkat.
Elengedett, és kicsit eltolt
magától, hogy a szemembe nézhessen. Kiolvashatatlan tekintetét az enyémbe
fúrta, majd szépen lassan elmosolyodott. Én is. A másik irányba hajtottam a
fejem, hogy azt is felkínáljam neki. Nem ellenkezett, elfogadta az ajándékot,
amit neki szántam. Száját a bőrömre tapasztotta. Ismét az a szúrós érzés
fogadott. Mélyen szívni kezdte véremet, sokkal hevesebben, mint korábban.
Tudta, hogy nem félek tőle, hogy nem kell visszafognia magát. Belé
kapaszkodtam, hogy megálljak a lábamon. A szememet nyitva tartottam, hogy addig láthassam a
gyönyörű lepkéket, ameddig csak lehet. A Halál szelét éreztem körülöttem
suhanni. Mégsem féltem. Sem tőle, sem a Haláltól, sem mástól.
Újra rám tekintett. Nem emlékeztem, hogy
mikor hagyta abba a vörös, ragacsos anyag magába szívását. El akartam felejtkezni
a tengerkék szemeiben, még egyszer utoljára. Mereven, pislogás nélkül bámult.
Könnyedén karjaiba kapta elgyengült testemet, és velem együtt lépett le az ős öreg lépcsősorról. Szó nélkül elindult a kastély felé vezető
úton. Lehunytam a szemem, így is láttam magam előtt azt a szédületes jelenetet,
amit az előbb átéltem, és a káprázatos íriszét, mely folyton az enyémet
vizslatta.
Elmosolyodtam. Már nem az a lány voltam,
aki idejött, már nem voltam többé egyedül. Az övé lettem, csakis egyedül hozzá
tartoztam.
Első novellának nem rossz, bár mondattani és stiláris problémák vannak benne.
VálaszTörlésTovábbi jó munkát kívánok!
Maga a téma egy picit messze áll tőlem, de elsőnek nem rossz. Mint már írták előttem, azok a rövid mondatok nagyon be tudnak rondítani. Írsz egy szép kis mondatot, elzárod, majd mögé dobsz egy kétszavast. Az úgy nem szép :) A másik meg, hogy van olyan, ahol szétvágod, de nem kellene. Azt hiszem a kapunál volt ilyen, amikor leírta, hogy virágmintás, meg pillangószárny. HA jól emlékszem, azt külön írtad, egyben viszont szerintem sokkal szebb lenne :)
VálaszTörlésA legnagyobb hiba amit véltem felfedezni, az az idők keverése. Egyik ige jelen a másik múlt. Ez igen gyakori hiba ( sajnos nekem is :D ) és nehéz észrevenni, viszont a javítása sokat dob a műn. :)
Elsőre szép volt (Y) ügyes munka :)
Örülök, hogy végre egyben olvashattam az egészet. :) Nekem nagyon tetszik! Egyetértek a többiekkel abban, hogy olykor túl rövidek a mondataid. Leírásnál érdemes szépen, hosszabban taglalni (ahogy azt teszed is), a rövid mondatokat pedig legjobb olyan részeknél alkalmazni, ahol a szituáció megkívánja a szaggatott előadásmódot (pl. gondolati "káosznál", nagy félelemnél, satöbbi). Remélem, még sok novellát olvashatunk tőled. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen mindenkinek, hogy elolvastátok a novellámat, és a sok jó tanácsot, meg véleményt is. Majd igyekszem sokkal kevesebb rövid mondatot használni, és figyelni a hibáimra. :)
VálaszTörlés